Szekrényessy Kálmán utazásai | 15. rész. Kossuth Lajosnál látogatóban

MTK legendárium | 147. rész.

Baraccone /Torinó mellett/, Kossuthnál (1881)

„Melyik magyar ember, aki utolsó szabadságharczunkban még csak gyermek volt, mulasztaná el a kedvező alkalmat: Kossuth Lajosnál tisztelegni! Nekem is első dolgom volt tehát Turinból Baracconéba zarándokolni ki, hogy lássam őt, hogy beszélhessek vele.

A kis kétablakos, emeletes ház, melyben a boldogult Ihász Dániel ezredes lakott, még mindig nem üres, mert a hagyatéki tárgyalások valóban végnélküli hosszúságúra nyúlnak. […]

Egyenesen a hátsó kertilak felé tartottam már, melyben a volt kormányzó talált az utolsó hét év alatt menhelyet. A kacskaringós úton Kossuth régi szakácsa került elém. […] Átadván névjegyemet a szakácsnak, alig három percz múlva már a feleletet is lehozta az, Kossuth emeleten fekvő kis dolgozószobájából. A volt kormányzó szívesen lát. Fölsietvén az emeletre, kénytelen voltam az említett dolgozó szoba ajtaja előtt egy pillanatra megállni, oly nagy elfogultság vett rajtam erőt. Különös! Vajmi gyakran állottam már uralkodókkal szemben, a véres csaták lőporfüstjéhez is ugyancsak hozzá szokhattam, nemcsak egy nyaktörő dolgot vittem ki, de azért az ily féle elfogultság csupán akkor száll meg, ha igazán kiváló emberek közelében tudom magamat. Csupán? – Nem! Más valaki is van, kinek jelenlétében elfogult vagyok, kivel szemben akarathiányt érzek. (Szerelmére, Háczky Laurára gondolt. Az ő romantikus kapcsolatukról íródott évtizedekkel később: „A Füredi Anna-bálon” kezdetű dal).

Szíves fogadás és meleg kézszorítás jutottak kitüntető osztályrészemül. Kossuth balján kínált meg üléssel s azzal tüntetett ki, hogy megengedte az édes otthonról beszélhetni. Gyönyörű, szelíd, lélekteli szemei fölvillantak, semmi egyéb nem árulta el azonban az örömet imádott hazánkról élőszó által értesülhetni.

Kossuth a legteljesebb visszavonultságban él, nem látogat meg senkit, de nem is fogad idegeneket. Ha Turinból idegenek jönnek ki Baracconéba, akik nála tisztelegni óhajtanak – ami szerfölött gyakran történik meg – a cselédség utasítása értelmében azt jelenti, hogy urok nincs honn. […]

Miután egyet-mást közöltem vele hazulról, avval tüntetett ki, hogy mind a nagypolitikáról, mind pedig hazai belügyeinkről hosszan beszélt velem. Ő 1854 óta beható tanulmányokat tett katonai szaktéren s ismeri a keletet, én is értenék katonai dolgokhoz, csaknem három éven át utaztam a Keleten, jártam Oroszországban, tehát eszmecserére bőséges tárgy kínálkozott nekünk. Közbe-közbe régi dolgokról emlékezett meg Kossuth, emlékezőtehetsége valóban bámulatos. Elbeszélte azon jelenetet, amely közvetlenül elfogatása előtt, a budai hegyek közt folyt le közte s a híres ferenczrendi hitszónok, Albach között. […]

Megemlékezett erről meg arról – rám nézve persze az idő röpült, úgyhogy igazán meg voltam lepve, midőn az óra hatot mutatott. Ekkor ül Kossuth asztalhoz, azért ajánlottam magamat – előbb engedelmet kérve és kapva, hogy holnap ismét tiszteleghessem nála. Kossuth mindig komoly természetű volt, a teljes magány még inkább komollyá tette őt, ritkán mosolyog, még sokkal inkább nevet. Valóban rendkívül boldognak éreztem hát magamat, mert társalgásunk közben, Magyarország egykori kormányzója ismételve jóízűen nevetett. […]

Asztalom előtt ülök és gondolkozom e rámnézve felejthetetlen emlékű délutánról. Kossuth nevelte naggyá kertjének fáit, ő varázsolta kiessé, virágzóvá a baracconei remeteséget, de azért mégis elhagyja azt jövő ősszel, hogy Turinba költözzék. […] Turinban fog lakni, de, hogy a szárd fővárosban szállást tarthasson, kénytelen baracconei kertjét eladni. A hét évtizedet élt magánykedvelő nagy ember azon helytől kénytelen örökre megválni, amely az utolsó hét éven át egyedüli otthonát képezte neki, a száműzöttnek. Kossuth beköltözik Turinba, de bizonyára fájó szívvel fog kertjétől megválni. Eltekintve pártszenvedély által sugallt nézetektől, bizonyára minden magyar előtt kedves Kossuth, minden magyar szereti őt. Kossuth neve örökre elválhatatlanul van összeforrva dicső szabadságharcunk nagy emlékivel, ha tehát a magyar nemzet vásárolná meg a barracconei kertet s ajánlaná föl nagy fiának. Akkor annak nem volna szabad visszautasítania, el kellene azt fogadnia. Nemzet, amely nagy fiait tiszteli meg, egyúttal önmagát tiszteli meg!”

Ezt olvastad már?